CfV

Valahol az egyetem alatt kezdődött a lustaság azt hiszem. Az ált. isk-ban és gimiben még nagyon mentek a suli utáni elfoglaltságok, de Pesten mág valahogy nem sikerült rendesen beiktatni. Szolnokon még voltam az általános suli alatt vívni, majd utána táncolni is, volt rendszeres edzés. Pesten a tanulás mellett mindez elmaradt. Illetve, japán utam után, mikor megörököltem Norbi Nike futócipőjét, és elindult ez a jogging őrület (jelzem "before it was cool"), én is nekiálltam. Koránt sem oly sikeresen mint tesó, de a hétvégéken otthon a Tisza parton, vagy Pesten a Margit Szigeten próbáltam nagyjából rendszeresen elmenni. Sajnos ez maximum heti 1-et jelentett. Télen pedig természetesen elmaradt mindez, és minden tavasszal, a jobb idő beköszönte után, újra kellett építeni az a kis kondit is ami volt. Első 2 évben legalább még volt tesi óránk az egyetemen, akkor ugyan nagyon utáltuk, de azt kell modnjam visszasírtam utólag. Teljesen németben maradt el a mozgás, az új meló, nyelv, ország terhelése alatt nem igazán volt hangulatom semmihez. Miután a nagyja lement, azért a futásnak újra nekiálltam, de maradt a rendszertelenség. Volt egy kis fellángolás a fegyencedzés irányába is, de én rendkívül nehéznek tartom csak így egyedül fenntartani a motivációt és felügyelet nélkül minőségi edzést csinálni.

Bécsbe költözésem hasonlóan megbolygatta az életem, lakásépítés, új meló, stb., de ekkor már tényleg kezdett nagyon nőni "Alex" a sörpocak, és el voltam szánva, hogy valaminek nekiállok. Tudom, hogy az is kifogás csak, hogy rendszertelen az ember az élete, de azért van abban is valami, hogy ha még nincs valami megszokott sport amit csinál az ember, és közben nagy változások vannak, még nem tiszta milyen a meló, még nem állt be egyszerűen az egyensúlyi állapot, nagyon nehéz ezzel foglalkozni. Mindegy is, egyszer amikor otthon voltam, elkisértem a Kedvest egy fitneszsstúdióba (amit én kb. "utáltam" és nem tudtam elképzelni, hogy iylen helyre menjek) egy TRX órára és nagyon bejött.

Ilyesmit kerestem itt Bécsben is, de nem találtam megfelelőt. Nagyon vonzóan olcsóak a FittINN és McFIT típusú helyek, van is TRX, de nincs vezetett edzés. Ha van is, nagyon rövid, extra pénz, fos időpont. Nem iganán szimpi az sem, hogy rögtön egy évre el kell köteleződni. Ennek ellenére elgondolkodtam rajta, mert futni simán lehet, jó a hangulat, időjárásfüggetlen és előbb utóbb a többi gépet is tuti megismeri az ember. Vannak ilyen edzéstervek is elvielg amiket lehet követni, szóval nem reménytelen de azért tovább kerestem. Végül egy Crossfit oldalra bukkantam ami nagyon megtetszett. Sokaktól hallottam már amúgy is, hogy jó, ezért feladtam tisztán TRX edzés terveim és gondoltam kipróbálom.

Nekem bejött a weboldal és az volt az érzésem, hogy profik. Mondjuk rémesen drágák. Egy alkalommal el lehet menni egy próbaórára, ami csak speciálisan az ilyen kezdőknek van, kicsit mesélnek róla, hogy mi is a Xfit, és van utána egy edzés is. Mondjuk utóbbi nekem, aki nulla állóképességgel a kanapéról mentem elég hányingeres lett a végére. Ha szimpatikus volt (és kinek ne lenne szimpatikus ha szétszivatják és menni alig tud) be lehet iratkozni egy 3 hetes intenzív bevezető kurzusra. Heti 3 alkalom, ugyancsak speciálisan a kezdőknek. Szerintem nagyon jó az ötlet, ugyan nehéz volt emgoldani a heti 3 alkalmat és nagyon megterhelő is volt, de azoknak akik ilyesmit még nem csináltak rendkívül hasznos. Megtanítanak egy pár alap mozdulatot, ami rengeteget segít később, a "sima" edzéseken, hogy nem teljesen analfabéta az ember.

Neten bejelentkezős rendszer van a rendes órákra, ami nekem extra jól jön, mert bármikor lehet kvázi menni, csak annyi a megkötés nálam, hogy heti 2x mehetek, az időpontokat szépen passzintani lehet az ügyeletekhez, melóhoz, egyéb programokhoz. Szeptemberben voltam tavaly a bevezető kurzuson, és azóta, nagyjából sikerül is tartani a heti 2 edzést, ami nálam ilyen távon egy csoda. Sosem gondoltam volna, hogy egy iylen stúdiós dolog bejöhet, de nagyon élvezem. Szerintem sokat használ, Alex is eltűnőben van, továbbá elsősorban jobban érzem magam, jobb a közérzetem, hogy fel tudok jönni a lépcsőn a metróból és van valami kis alap állóképességem.


Az elején exponenciális a fejlődés, az nagyon király, midnen alkalommal új rekord, új mozdulatsorok. Később azért kicsit elmúlik ez, ugyanakkor, sunyin, észrevehetetlenül, beleszeret az ember és azt vettem észre, újabban jobban küzdök mint az elején. Sajnos egy idő után elér az ember egy fajta plafont és tényleg belassul minden. A heti két edzés király, de amennyire érdekes és jó a változó WOD minden alkalommal, annyira limitáló is. Például mikor az ember belejön egy kicsit az ugrálókötelezésbe, de a double unders még nem megy, akkor azt gyakorolni kell. Nem lehetetlen az de gyakorolni kell. Amennyiben viszont midnez csak másfél havonta jön elő egy wod-ban akkor sosem fog menni. Jó ötletnek tűnt, hogy egy-egy iylen célt kitűz magának az ember, és egyszerűen 10p-el korábban megy minden alkalommal, és kigyakorolja. De simán ezen a heti két edzésen sosem fogom megtanulni szerintem. Iylen ez, semmi sem lehet tökéletes, midnenesetre egyelőre nagyon tetszik a Xfit és nagyon örülök, hogy találtam.

Notarztkus

Szóval amiről igértem, hogy írok az például a mentőskurzus. Hárman mentünk, két másik kolléga közül, az egyik olyan 3 éve dolgozik és mit írtam annó nálunk tanult. A másik már szakorvos. Bad Hofgastein-ban voltunk, állítólag ez a menő hely, a bécsi elvileg nem olyan jó. Mivel a többiek utolsó pillanatban terveztek ezért végül külön mentem én vonattal, nagyon kis kellemes a közlekedés, az egyetlen baj, hogy a vasútállomás elég messze (vagy 2 km) van a várostól. Szerencsére, odafele nagyon jó arc módon kijött az airbnb host-om elém autóval, így nem volt gond. Nagyon szép a hely, sajna sokat nem láttam belőle az egész napos kurzus és a szünetekben zuhogó eső miatt, de a hegyek lentről is impozánsak voltak. Az airbnb ugyancsak nagyon tuti volt, én voltam a nő első vendége, ennek ellenére nagyon pöpecen elő volt készítve a lakás, bazi nagy erkéllyel, stb. Síelni se lenne utolsó itt.

Maga a kurzus a helyi kongresszusi központban volt, nagy meglepetésünkre rengetegen voltak. Egy nagyjából családias 40-50 főre számítottunk, ennek ellenére 216 résztvevő volt. Az első két nap még csak előadások voltak, aztán beindultak a délutáni gyakorlati foglalkozások. Összességében tematikailag szerintem jól volt felépítve, midnen fontos részt érintettek. Természetesen voltak jobb és roszabb előadások, voltak akik ügyesen, érezhetően sok tapasztalattal csak a lényeget mondták el és ami a kis időbe belefért. Jobbaknál kapott az ember egy kis receptet, hogy mit is kéne valójában csinálni, ami az esetek 90%-ában működik és még megjegyezhető. Sajnos oylan is volt aki elveszett a részletekben. Sajnos a nekem pont fontos belgyószászatos rész ilyen volt. Ugyanakkor lehet, hogy az csak azért volt ennyire bonyolult mert ott sok volt az új infó. Nagyon változatos volt a csapat, a gyereksebésztől kezdve a belgyógyászokon át a fül-orr-gégészig minden féle fajta doki volt. Lehet a többieknek más volt a nehéz. Egy első nap délutánt mi is kihagytunk, a bevezetés a narkózisba és lélegeztetés részeket, mert no lássuk be amit egy órácskában ott elmondtak azzal már csak találkoztunk. Cserébe felültünk a síliftre és ebédeltünk a csúcson. Ilyen is kell na.

Délben és esténként persze közös kajálás és sörözgetés volt a program. Ennyit modnjuk egy évben összesen nem eszek étteremben. Az európabajnokság is kapóra jött, volt mit nézni a szünetekben.

A gyakorlati képzés erős súlypontja az újraélesztés volt. BLS és ALS orrvérzésig, persze értem én legalább ezt tudjuk ha hazamegyünk innen. Annyiból érdekes volt, hogy jóféle bábu volt és mérte a befújt levegőt, valamint a frekvenciát és mélységet a mellkaskompresszióknál, ezt nagyon jó visszajelzés. Szerencséreígy, hogy már voltunk ilyen szituációban ez nem okozott nagy gondot. Amire lehetetlen felkészíteni az embert, az persze az izgalom és a hangulat egy iylen szituációban, de azzal midnenkinek magának kell megküzdenie és csak a tapasztalat segít. Ami nagyon furcsa, hogy csak egy bábun játszunk a haverokkal és mégis elkezd az ember izgulni még a gyakorlásnál is. Volt egy óra tanulás intubálni is, ami a bábun azért elég más. Még ha nagyjából vágja is az ember hogyan történik ez, a bábun ez csak egy alap gyakorlása a műfogásoknak. Nem feltétlen nehezebb élő embert az a vicces, csak más a probléma. Volt továbbá egy kis vákummatrac, Stiff-Neck, gyerekreanimáció is. Nagy kedvenc volt még a csontba fúrt "véna", azt én is nagyon ki akartam már próbálni. Nagyon meglepő módon az esetmegbeszélések kis csoportban, amik ugyancsak a gyakorlatokhoz tartoztak, rendkívül jól sikerültek. Igazán jó eseteket raktak össze és oylan aspektusait világították meg a helyben történő döntéshozatalnak, amire nem is gondoltam volna. Le a kalappal ezekért.

A vége fele két vizsga volt. Egy gyakorlati, ahol meglepő módon reanimálni kellett. Elég lazára vették, 4-es csoportokban ment, egy valaki főnökként irányított, egy valak iasszisztált, a másik kettő pedig váltva nyomott és időt mért. Mindezt négyszer, hogy mindenki mindent csináljon. Ilyen formában elég könnyen lehetett segíteni egymásnak egy-egy félmondattal, ha valamit kihagyott volna. Talán egy-két embernek nem lett meg elsőre, el nem tudom képzelni mit lehetett elbaszni ezen. Utolsó nap volt egy teszt is, 150 kérdés, "igen / nem / nemtudom" lehetőségekkel. A hibás válasz mínusz pont. Itt is elvielg pár embernek nem sikerült. Nem volt igazándiból nehéz, figyelni kellett miket hangsúlyoznak az előadók, a témák végén a szervezők is feltettek kérdéseket, amik utána természetesen benne voltak a vizsgában is. A neten is található volt pár kérdés, ezeket mi például egy 5-ös csoporttal egyik ebéd során megvitattuk közösen.

Összességében szerintem amennyire lehetett jól össze volt rakva, persze ennyi simán nem elég ahhoz, hogy valaki vonuljon. Eget rengető újdonság nem volt az elméleti részben, ugyanakkor mivel a nagyját nem használom midnen nap, csak így hirtelen ellátni sem tudnám flottul. Nagyon jó volt újra hallani a dolgokról és összegezve átbeszélni, mégiscsak rég volt az egyetem. A gyakorlati részből leginkább az esetmegbeszélések voltak meglepő módon a fénypontok. Éppen ezeknél érezte viszont az ember, hiszen komplexebb eseteket dolgoztak fel, hogy mennyi különböző probléma adódhat és mennyire nehéz néha dönteni mi is lenne a jobb. Bennem még mindig a kettősség tombol, hogy egyik oldalról nagyon nehéz és diverz ez a meló, másik oldalról ha nagyjából stabil tök midnegy mi baja van pack and go és kész. Kinn meggyógyítani az utcán úgysem lehet senkit. Legjobban megragadt statisztika, hogy kanadában, ahol régiók szerint van ahol vannak mentőorvosok, van ahol csak mentőorvosok vannak és van ahol csak mentőápolók; a legjobb akkor a túlélés, ha kanyarba sehol sincs orvos. Túl sokat akarnak gyógyítani a betonon.

Az orvosi kamarával még most lesz a harc, arról még külön írok ha letisztul. Elvileg.

Luck

----- SPOILER ALERT! ---- (Grey's Anatomy aktuális részei)

Úgy néz ki, akkor jut eszembe ide írni ha nézek sorozatot. Most éppen Grey's Anatomy-t néztem és az utóbbi két részben épp egy rezidens állt a középpontban, aki egy vészhelyzetben döntéseket hozott, néhol megkérdőjelezhető helyességgel. A következmények persze drasztikusak voltak. Ugyan a való életbe nem teljesen így megy a dolog, ugyanakkor, szerintem aki látott / átélt már hasonló szituációt, természetesen akár jóval kevésbé súlyosat is, elgondolkodik egy-egy ilyen rész után. Megpróbálom rendszerezni őket, sajna így is lehet, hogy káosz lesz.

Kapóra jött, hogy tegnap előtt éjszakáztam a melóban és voltak persze izgalmak.

Például, hogy miylen gyorsan keveredik az ember olyan szituációba, ahol felelőssége van, és mégis elég messze van a kompetenstől. Tegnapi ügyeleti csapatunk az utolsó pillanatban megváltozott. Én 10 hónapja vagyok itt összesen. (A1-6-ig szereplünk az ügyeleti listában, annak megfelelően, hányadik éve vagyunk a képzésben) A2-nek számítok adminisztratív mert fél év sebészet hozzá van számolva, persze szakmai kérdéseknél keveset segít. Egy másik kolléga aki pár hónappal régebb óta csinálja mint én végül ki lett cserélve egy másikra, akinek jó ha fél év tapasztalata van. A tervezett A5 kolléganő beverte valamilyét napközben, lesérült vagy mi és hazament. Az egyik ugyancsak A1-es fiatal vállalta, hogy marad harmadiknak. Lényegében tehát a teljes aneszteziológus csapat akik a traumás műtéteken kívül minden egyébre be voltak oszta, egytől-egyig kvázi első évben voltak péntek este; hárman összesen alig tudtuk összeszedni a 2 évnél valamivel több tapasztalatot. Persze a beteg, az esetek és a vészhelyzet nem válogat... Igazán nem irigyeltem a szupervíziót akié nagyrészt a felelősség a mi hülyeségünkért is.

Így történhet meg például, hogy én kerülök le a szívkatéterlaborba ügyeletben. Megpróbáltuk elintézni, hogy más menjen, aki legalább volt már és tudja hol van az épületben, és ugye kicsivel több tapasztalata van de nem. Úgy kellett hívnom a kolléganőt a nővérpulttól, hogy kijöjjön elém. A beteg alkoholista, infarktussal jött aznap polytraumaként mert elesett. Pluszba eltörte a csípőjét is de persze az nem műthető így. Szokásos gyors átadás, olyan mint a postás játék, egyre kevesebb infó megy át és egyre több hülyeség keletkezik. Sokat persze amúgy se tudni mert nem tervezett a dolog. A beteg mája ugye magától érthetődően kevéssé funkcionál és a veseelégtelenség is kibontakozóban. Teljesen instabil. Két adrenalin perfúzor (automata fecskendőből adagoló gép) ment, egy 10 mg az 50 ml-re és egy 25 mg az 50 ml-re. (csak a miheztartás végett 1mg/50ml és 5/50ml amit rendesen alkalmaz az ember. Hozzá egy dobutamin is pluszba. Maradjunk annyiban, hogy közel sem láttam még ennyit életemben valakibe belefolyni. Még jó, hogy ott voltak a kardiológusok is. Nehéz átadni milyen érzés ilyenkor egyedül ott felelősnek lenni. Le let tuygan ebszélve, hogy a szakorvos legalább a szitnen marad és ha hiszti van leeht neki szólni de ennél a betegnél tényleg 20 masodperc alatt kerül a kaki a ventillátorba. Például mikor az amúgy macerás katéterezés alatt, ami több mitn egy óra volt, nitrót adtak az érbe (értágító) és másodpercek alatt összehoztunk egy 65/30-as vérnyomást. Hát köszi. Csak, hogy illusztráljam mennyire elveszett az ember egy új helyen és új szituációban, én például aggódtam hogyan dugom vissza a mobil lélegeztető gépbe a fali oxigén/levegő ellátásból a palackra a csöveket. Rémes stressz és láthatóan midnen probléma. Bármelyik percben ritmuszavara lehetett volna, vagy simán azt mondja a szive, hogy bekaphatjuk és akkor reanimálni kell. És lehet modnani, hogy ez a munkánk, orvos vagy tudni kéne, de akkor, ott, remegő kézzel, nagyon más. Visszaemlékezni hogyan kezelj ritmuszavart, a millió gyógyszerből melyiket add most, mennyit, stb., nem olyan szimpla. Olyat adni amit eddig sose az para. És nem, nincs tapasztalata az embernek, mert sosem csináltam kardiológiát és az átlag beteg nem ritmuszavaros a műtőben. Persze ott vannak mások is és segítenek, előbb utóbb jön a szakorvos, de addig azért ez kaland. Végül nem lett gáz, feljutott az intenzívre egyben. Csak én öregedtem 2 évet.

Még aznap este egyedül maradtunk a nálam is fiatalabb kollégábal és hál istennek, legalább egy tapasztaltabb aneszt. asszisztenssel, a retardált, 19 éves, veseelégtelen "gyerekkel" (135 centi / 44 kiló), akit nagy nehezen elaltattunk gázzal, lett neki egy vénája végre és épp le kellett dugni a laryngeális maszkot, amikor eltűnt a szupervízió, a mellettünk lévő műtőbe, mert épp összecsuklott a nagy hasi műtét közben a másik beteg keringése. Persze, hogy nem ment. Kicsi, nemjó, mellette szelel, géppel nem lélegeztethető, kézzel is csak nagy nyomásokkal, kilégzési széndioxid 60-80 (normálisan 35-40 kellene, hogy legyen). Itt jön az, hogy még ha tudnád is mit kellene csinálni (tiszta ügy, hogy nem megy, intubálni kell és rendesen lélegeztetni, nem hagyhatom így), nem mersz nekiállni. Rutintalanság. Eszedbe jut azonnal 10 másik dolog ami történhet még. Muszáj tényleg intubálni? Relaxáljam? Próbáljam nélküle? Nehéz légút? Ha nem megy? Ha basztatom és nem megy, kap egy kiadós ödémát, vagy laryngeális görcsöt és se ki, se be semmi? Akkor már jobb az, ami most van. Vagy nekiállhatunk elvágni a torkát. Vagy simán megöltem egy gyereket. Persze jött utána a főnök és persze intubáltam és nem volt gond, de ez egy iszonyú stresszes döntés kicsiként.

Érdekes az is, hogy ott és akkor tényleg mindez csak egy eset és csak később, utólag gondol bele az ember, hogy mekkora szarban volt akkor és hogy az ott az asztalon egy emberélet.

Eddig szerencsém volt. Senkinek nem lett baja, vagy bármi, mert elbasztam valamit úgy igazán, de erre azt szokták mondani, "még nem láttál elég beteget". Persze izgalmas, de néha, így visszatekintve, rémes miket csinálunk néha, és csoda, mit ki nem bírnak a betegek.

NAW inc!

A sorozatos applikációm szerint 2 hónap és 18 napot töltöttem sorozatnézéssel. És nincs benne minden. Azért ez kemény, tuti lehetett volna hasznosabban is tölteni, de na, a kikapcsolódás is fontos. Múltkor egyik este kínomban nem tudtam mit nézni, mert elfogyott az új kedvencem a Flesh and Bone. (Mondjuk ez az elfogyott, ez valami 3 napot jelent, hiszen kinn volt a neten a teljes évad és igazán király a cucc az van. Midnenki nézze azonnal ha teheti!) Szóval tanácsatalan voltam és magam sem tudom hogyan jutott eszembe ez de megkerestem az első E.R. részt és meglestem. Durvasztik, 1994-es, voltam kemény 7 éves. Igazából izgi és egész korrekt még szakmailag is. Wikipédia alapján nem csak nálunk volt rendszeres program esténként vészhelyzetet nézni. Alapvetően ekkor fertőződtem meg azzal, hogy iylet szeretnék csinálni később. Meg újraélesztettem tesóm a credits alatt, ezt különösen szerette. Kínomban lehet végignézem a 15 évadot, mi történhet...

Ha már vészhelyzet, sikerült egyet ügyelni a traumán, mégpedig első alkalommal hétvégén, az itt az új helyen létező 48 órás csodát. Ez azért kicsit hosszú volt... Nem szakadtunk meg, hál istennek élhető volt, de vasárnap már semmi időérzéke nincs az embernek, egyszerűen összefolyik, valami örökkévalósággá, hogy ott van az ember és dógozik. A legjobb ami kisült viszont a dologból, hogy jó csapat volt és a beszélgetés során kiderült, hogy mehetek mentőzni \o/

Az úgy van, hogy itt tudtommal csak mentőorvos van meg kvázi mentőápolós szállítóautó. A nálunk megszokott mentőtiszt mint félút nincs. Csak tisztázás képp, a Rettungssanitäter - mentőápoló, nem adhat kb semmiylen gyógyszert, talán egy vénát szúrhat, infúziót, oxigént adhat de semmi iagzán komolyat. Bepakol és kórház. Nálunk van autó mentőtissztel, az úgynevezett esetkocsi, ők főiskolát végzett emberek akik csak ezt tanulják, erre készülnek és szinte midnent csinálhatnak. Ha Notarzt - mentőorvos van az autón akkor  pedig a Notarztwagen - nálunk rohamkocsi a neve. Mindenhol kicsit más, hogy ki csinálhatja ezt. Nálunk bármiylen általános orvos aki extra vizsgát tett. Van a mentőszakorvos is, az oxiológus aki konkrétan erre specializálódott. A germánoknál végzett egyetem, 2 év tapasztalat és némi intenzív és sürgősségi osztály tapasztalat kell plusz a kurzus. Itt a osztrákiában "jus practicandi" azaz befejezett turnus (egyetem után 2-3 év majdnem orvosi meló, jelentősen redukált feladatkörrel és felelősséggel változatos osztályokon) és az azt követő vizsga általános orvoshoz. Vagy szakorvos. Plusz a kurzus.

Kisebb probléma, hogy nekem ugye ilyenem nincs, hiszen nem itt tanultam. Természetesen egy szakorvos képzési helyet nem hagy ott az ember ezért a hülyeségért évekre. Igazából az osztrákoknak sem kötelező csak midnenhol kérik. Elvileg mostanéba változtatnak ezen az agymenésen. Tehát várni kell szakorvosig. Kiderült viszont, hogy a kolléganő akivel ügyeltem, Budapesten tanult az egyetemünkön csak germánul. És ő már utánajárt, hogy mivel mi tettünk államviszgát stb. elfogadják az mint "jus practicandi". Kell egy approbáció németországból valószínűleg (lol nekem már ban bibibiííí), mwert úgy hivatalos német nyelven is, hogy jogunk van beteghez nyúlni. Szóval van nyári program, mert azt is megtudtam melyik kurzusra kell menni ami király. 

Most nagyon happy vagyok, mert én ezt mindig is akartam volna csinálni. Persze most is fosok ezerrel, hiszen ez az ahol egyedül vagy, 0 segítség, gyorsan kell, fos feltételek között stb. Perzse nem mindíg ennyire extra, hiszen rengeteg "08/15" eset van, de elég egyszer kifogni a fáról leesett gyereket, koponyaűri vérzéssel. Nekem iylen szuperhősök még mindig a mentősök és tök irigy vagyok az egyetemi társakra akik már csinálják. Na majd most behozom a lemaradást.

Gégemaszk (eléggé más a két vége)

Nem is értem, hogyan lehet itt ez a szabályozás amúgy. Véggigondolva, ha épp úgy került valaki jó helyre, és 4-5 éve sebész, anesztes stb., de nem csinált turnust, vagy külföldi és nem fogadják el a papírjait, annak ellenére, hogy nap mint nap ezt csinálja, saját felelősséggel, nem mehet. de a kis turnusarzt 2 év vérvétel és záróírás után mehet a súlyos sérülthöz az autóbalesethez. A fődokik nagyon panaszkodnak például, hogy igazán sok félreintubált beteg jön (nyelőcsőben van a tubus és a gyomrát lélegezteti). Nem csoda, ha nem tudnak, mert alig csinálták, babán csinálták, max párszor rendesen betegen és az utcán ráadásul sokkal fosabb mint műtőben. De jött be úgy beteg hozzánk állítólag, hogy a gégemaszkot _fordítva_ dugta le. Vagy épp tegnap sokktalanítóba hoztak egy beteget, aki elvágta két ujját. Azaz ott állt egy anesztes főorvos, két szakorvosjelölt/rezidens anesztes, 2-3 szakápoló, traumás főorvos, 2x traumás szakorvosjelölt/rezidens, radiológus, radiológus aszissztens. Midnezt díszmagyarban, ólomköpenyben. Persze ez nem erre van... Le is lettek baszva. A baj csak az, hogy a súlyos sérült iylenkor nem jöhetett volna akinek kell is ez.

Ezt meg itthagyom  a végére, hogy el ne felejtsétek nézni, hsizen irtójó:

Minden ideköt

Kimaradt egy kicsi. Van ez így na. De ültem a kádban, vasárnap este, ügyelet előtt, Jim-mel (nem érti félre -.-) és gondoltam most van kedvem. Akkor cask így random dolgokkal tovább:


Neha még mindíg megnézem a kormány minden ideköt videóját. Mert szerintem amúgy jó. A második szörnyű, abban cask partyznak, meg kb. azt mutatja, amit a külföldiek, egyetemistaként, pénzesen csinálhatnak Pesten. De az első jó, ert a családot mutatja, a szülőket, a megszokott környezetet és a közös életet, olyannal aki teljesen megért. Vannak természetesen a kommentek, amiekt nem szabad elolvasni, de cask megakad rajta az ember szeme. Persze megy a gyalázkodás, hogy fos a video és, hogy senkit semi nem köt ide. És nekem nem is az elvándorlással van bajom, én is csinálom, cask a hozzáállással. Minek kell minden fronton és portálon szidni az országot? Így? Van szerintem helye és formálya ennek. Van különbség a gyalázkodás és az építő kritika között. Szerintem nagyon szomorú, ha úgy érzik emberek, már semi sem köti őket a hazájukhoz. Én ezt tökre nem így élem meg. Én is eljöttem, mert lássuk be messze nem tudnám azt elérni otthon, mint itt, és én is cask egyszer élek na. De bennem meg lenne a vágy nagyon is, hogy otthon dolgozzak. Biztos írtam is már, hogy sokkal mélyebb és job a kommunikáció az anyanelvemen és amúgy is szerintem jó lenne, ha otthon is meg lehetne csinálni amit itt. És azért nem luxus, cask élhető. Mindenesetre nem szeretem ha cask a szidás megy. A másik ami szerintem nagyon szomorú, ezen "vitáztam" a twitteren, hogy néhányan szívesen állampolgárságot váltanának a kinn élők közül. Nekem valahol itt van például a lélektani határ, hogy ezt nagyon ne. Ez egy olyan szimbolikus lépés, szerintem nem kifejezetten sok gyakorlati előnnyel, amit sose tennék, ha cask nem muszáj nagyon valami speciális miatt. Miért akarnak a fiataljaink, még ha kinn is élnek egy ideje, léynegében "nem magyarok" lenni? Tanulság nincs, cask ez elszomorít és néha kötözködöm emiatt emberekkel, hogy gondolják meg mit csinálnak.

A meló megy, igazából kafa. Még mindig úgy érzem, hogy kevesebbet dolgozom, de ez sajna  atapasztalattal el fog tűnni. A kezdőket nem kínozzák ügyeletben, mert nekik segíteni kell még és inkább a tapasztaltakat szivatják, azokhoz nem kell felkelnie a szupervíziónak. Izgi és amint kicsit belenyugodnék, hogy na megy ez lassan, jön valami ami visszaránt kicsit, hogy azért nem úgy van az. Fura, mert amint megvan a "mi részünk" alszik a beteg, benn az artéria, véna, midnen, rend van és megy az autopilóta  tényleg unalmas és kb. facebookozni lehet egy-egy egyszerű esetnél. De az elején, végén meg a nagy műtéteknél, nagyon beteg pácianseknél megy a küzdés. Neha úgy érzem mondjuk, hogy fogy a felügyelet és a motiváció, hog ytanítsanak, szal elgondolkodik az ember néha félúton, hogy valóban jó e a mit most csinálok vagy tré. Majd próbálok fejlődni, de meló mellett otthon szakmát olvasni fáááááj.

A lakás be van rendezve nagyjából és marhajó és nagyon örülök, hogy nem berendezettet válaszottunk, mert így oylan amiylet mi akartunk és tanultam rengeteg hasznos dolgot. Dec elején jön a lény és marhajó lesz!

És úgy mostanra fáradtam el. Ay edzéses gondolatok majd legközelebb.

#S1Q3.at

Az ex-meló:

Expert Nail

Búcsú

Tehát felmondtam április végével. Még persze az utolsó hetekre beosztottak osztályra és ügyeleti blokkom is volt, nem meglepő módon egy hétvégi ügyeleten kívül semmit nem műthettem. Az mondjuk nagyon kafa volt, mert egy lábszártörést kellett meg velőűrszegelni ami tök király. A beteg térdénél kell bevezetni a szeget és fel kell fűzni a csontvégeket ahogy megy az ember lefele. Aztán fenn két csavar, ezek egyszerűek mert van rászerelhető célzó apparátus. A lenti 3 csavar viszont nehéz, mert nincs célzó, "szabad kézzel kell", azaz folytonos röntgen kotnroll alatt megtalálni és kifúrni úgy, hogy pont átjusson a velőűrszegen. Ilyet még sosem csináltam de meglepően jól ment, élmény volt. Túléltem tehát ezeket az utolsó napokat is, nem mondom, hogy nem volt nehéz, mert nagyon kellemetlen úgy dolgozni, hogy valahol mélyen már nem érdekel és máshol van az ember. De adtam magamra persze és nem feltűnően tettem. Végül megkaptam április második felére a szabit, persze a főnök kezd szenilis lenni és cirka háromszor kellett vele megbeszélni, még az előtte való héten sem volt rendesen beírva, hogy mehetek de kicsire nem adunk. EgyCsináltam sütit és kókuszgolyót, ezeket már reggel bevittem, igazából sikerük volt, elfogyott mind, főleg a kókuszgolyó, az igazán nagy sebességgel. Délutánra meg bevittem kis pezsgőt, hogy mégis. Midnenki nagyon rendes volt, egyedül a főnök volt béna, szokott kis beszédet modnani, most nem, ez szarul esett, de mindegy én azért rendesen megköszöntem h fejlesztettek stb. Értem én, hogy péntek délután már midnenki húzna haza, de két év nem olyan kevés, kibír 20 percet. Kollégáktól kaptam búcsúajándékot is, bécsi tájszóláshoz szótárat, kicsi anesztes zsebkönyvet, hop on hop off buszra zsét, kis bécses könyvecskét; aranyosak voltak tényleg. Igazából ezek után csak nyomtatni jártam be, leadtam mindenem, ez meglepően problémamentesen történt.
pénteki délutáni megbeszélésen volt mini "búcsúbuli".

A papírok:
Rengeteg minden kell az átjutáshoz, még jó, hogy már egyszer csináltam hasonlót és veterán vagyok. És mint írtam 3 országból. Igazából így utólag nem ugrik be semmi ami igazán nagyon problémás lett volna, csak mindent összehangolni és nem elfelejteni volt macerás. De lekopogom ezt még mert leadva még nincs, ki tudja mi derül ki. Nyelvvizsgázni is voltam, eszméletlen mennyiségű pénzbe kerül, még jó, hogy a kórház nagyvonalúan legalább ezt állja nekem.  Ehez képest mondjuk a szolgáltatás nem valami csoda. Nem volt váróterem, órákat álltunk, elfogyott a víz, és maga a vizsga is egy hivatalos levél lényegében meg 2x szituáció amiből az egyiknek értelme sem volt (sokktalanítóba kommunikáció, már bocsánat ez nem vizsgafeladat, ott simán káosz van és midnenki átordítja a másik oldalra amit muszáj). Mindegy, meglett, letudva. Mondták h látszik h már láttam német kórházat. A vicc az volt, hogy a vizsgabizottság egyik tagja épp anesztes főorvos csak másik kórházban, igazából csak a story-m érdekelte a vizsga utána már pörgött. Mondta, ha nem tetszik a hely van másik szép kórház is Bécsben. Úgy néz ki valóban hiány van.

A lakás:

Vivenotgasse

Lakást keresni legtöbbször nem élmény, hiszen általában időre kell. Engem ez eléggé kiakasztott. Sosem csináltam ilyet, sosem volt albérletem. Ráadásul 650 km-ről pláne nem vicces. Felhívom, hogy két hét múlva oda tudok repülni megnézni körberöhög. Másnak fizetni nem akartam magam keresgettem sajna az interneten rengeteg szemét van, van sok ami már nem aktuális, van aki át akar verni, sok nem válaszol. Amitől teljesen lehidaltam, hogy nem ritkán, annak ellenére, hogy nem is nekem segít, ha cég intézi a dolgot a főbérlőnek _én_ fizetek jutalékot. Ami kicsit több mint két hónap bérleti díj. Lazán ki lehet fizetni 1,5k ojrót úgy, hogy sose látod vissza és nem kaptál érte semmit lényegében. Végül sikerült azért párat lebeszélni arra a pár napra amikor átrepültem és szerencsésen sikerült is egy szerintem egész kafát találni. 57 m2 kicsit nagy nekem de ha jön a Kedves király lesz. Nagyon jó helyen van nekem, mert minden van a közelben, már bolt stb. szempontból és U6 vonal, tekintve, hogy a kórháznak is van megállója, egész gyorsan benn leszek. Bútor nincs, szóval pár nap múlva indul a kör az IKEA-ba és az OBI-ba, elverünk egy rakat zsét.

50 pluszosak

A limbó:
Mivel sikerült gyorsan lakást találni belefért, hogy haza is utazzak és nyaraljak kicsit. Április végén 3 napot Bécsben töltöttem, átvettem a lakást, nyitottam bankszámlát, vettem telefont, stb. Otthon voltam vagy másfél hetet, ilyen vihar előtti csendként. Szülők idén 60 évesek, volt kis buli is, így szerencsére sikerült résztvenni. Kisimultak a vonásaim és megpróbáltam felkészülni a sűrű programra utána.

A költözés:
Egy magyar céggel költöztem, nem volt olcsó, de nem is közelre mentem. Nem mindegy, hogy elvittek engem is, márpedig személyszállítást nem vállal mindenki. Flexibilis időpont volt, 15-22 között, így olcsóbb, mert megszervezik úgy, hogy ne üresen jöjjön az autó. Elég kalandosra sikeredett mert én visszatértem 12-én és 13-án délelőtt írt nekem a költöztető, hogy akkor a 15 péntek működne. Ami nekem nem volt meg, hogy 14-e ünnepnap itt, tehát nem tudok kijelentkezni, mert nincs hivatal és nem tudom leadni a lakást, mert senki sincs benn. Tehát egy nap alatt kellett sprintelni a hivatalba, ami csak délig volt nyitva, bepakolni a végét és mindent kitakarítani. Jó kör volt. Mivel minden kész lett utólag 14-re módosult ráadásul a költözés, még aznap kis grillpartyra mentem, egy másik kolléga búcsúzott, és estére volt rendelve az autó. Persze úton ide Belgiumból defektet kapott és a kerékkulcs is eltört, tehát mindössze pár órát késett. Tizenegy után érkezett meg és fél egyre pakoltunk be, éjszaka utaztunk és 8-9 fele érkeztem meg reggel. Végül is mindegy, még pénteken intézkedhettem így kicsit mielőtt összeestem az alváshiánytól.

A fogadtatás:
Nagyon változatosak voltak a reakciók. A kollégák egy része nagyon egyetértett, azt mondta jól választottam, érdekes lesz, sokszor nyugisabb, de benne van az izgalom, ha történik valami, azt mondták megértik és élvezni fogom. Páran kétkedőek voltak, hogy hosszú távon nem unom-e meg, nem fog-e nagyon hiányozni a műtés, a kétkezi, kreatív munka. Teljesen meglepődtem, hogy az egyik anesztes, aki kis félelmetes és nem túl extrovertált (meggyőződésem volt, hogy utál), kifakadt, hogy nemár, mért mennek el az ügyes fiatal kollégák, és, hogy ő köztudottan elég spórolós a dicsérettel, de tök tehetséges vagyok és ezt tovább kell csinálni. Köpni, nyelni nem tudtam. A nem egészségügyis ismerősök általában megértették mért, nekik főleg azt kellett részletezni mit is csinál egyáltalán az anesztes és miért akarom én ezt kipróbálni. Összességében tehát nagyon vegyesek voltak a vélemények. Én izgulok milyen lesz, persze én is félek, hogy a sokadik altatás után ez reflex lesz és unalmas, de ha ott az intenzív és a sokktalanító és a szívás ha valami komplikáltabb nem hiszem, hogy beleunok. Meglátjuk, mindig lehet váltani ha nagyon élhetetlen. A másik persze, hogy volt nem egy, aki megkérdezte nyíltan vagy kevésbé nyíltan, hogy csak magánéleti okokból váltok e; hazugság lenne persze, ha azt mondanám semmi köze hozzá, de én azt sem hiszem, hogy végig ott maradtam volna ahol, ha ez nem így alakul. Szerintem egy főváros egyetemi klinikája nem visszalépés még szakmailag sem. Az meg alap, hogy ha valami jól működik a magánéletben, esetleg változtat az ember az élet más terén is; a boldogság nem csak pénz, melóhely, stb. kérdése.

Ön itt áll:
A korai költözéssel most sok időm van igazából, szervezkedni itt, lényegében jó is így. Hétfőtől minden napra van minimum 2 feladat és elintéznivaló, csütörtökön jön a Kedves és berendezünk, festünk, aztán 28-án már indul is a mandula az új helyen. Érdekes, hogy még csak most, napokkal a költözés után kezd lassan leesni, és érződni, hogy mennyire megváltozott az életem.

Dreams

Az ünnepek alatt kivételesen nagyon élveztem, hogy gyűjthettem ajándékokat a családnak, főleg, hogy ez alkalommal, rendesen postán el is küldhettem őket, hiszen a Kedves meglátogatott és életemben először nem otthon ünnepeltem a karácsonyt. Szeritnem nagyon kis élvezetes volt, volt menő fánk és midnent beosztottunk, megdumáltunk, hogy jó legyen. Volt kaja, pia, díszítgetés, összességében igazán jól telt. Olyan jól, hogy természetesen nem is írtam blogot, mert volt jobb program. Utána sem írtam blogot mivel jött a szokásos szilveszteri ügyeleti blokk rengeteg szívással. Aztán amint vége lett a sok ügyeletnek mentem is haza, majdnem egy hónapra. Közben mondjuk egy hét csapatos síelés is volt, ami szerintem jól sikerült, a csapat mindig változik kicsit de szerintem elégedettek lehetünk, mind a pályák, mind a lakhely is nagyon minőségiek és nekünk valók voltak. Amint visszaértem megint meló és ügyeletek jöttek természetesen.

Az igazi, kis életemet jobban felkavaró események csak pár hete indultak be. Míg otthon voltam is folyamatosan nézegettem az állásokat Bécs környékén és talán írtam talán nem kacérkodtam már korábban is a szakirányváltás gondolatával. Megláttam a telelés vége felé több aneszteziológusi állást a Bécsi egyetemi klinikán és tekintve, hogy ez a terület mindig is tetszett, csak félelmetesnek tartottam a sok gyóygszer és intenzívterápia és sürgősségi dolgok miatt, végül mégis beadtam a jelentkezést. Meglepő sebességgel, egy hét alatt válaszoltak is egy hétfői napon, hogy csütörtökön akkor tudnék e menni interjúzni. Éppen jól jöt tki mert az ügyeleti blokkok miatt volt kis szabadidőm, tehár kaptam az alkalmon és gyorsba összeraktunk a Kedvessel egy Bécsi kirándulást. Nagyon rendesek, pozitívak, pontosak! voltak és abszolút az jött le, hogy benne vannak a dolgoban csak érdeklődjem meg mi kell ahhoz, hogy ausztriában tudjak dolgozni és mikor tudnék kezdeni. Pénteken körbetelefonáltam és írtam nekik, hétfőn már jött is a válasz, hogy akkor június egytől fel tudnák ajánlani a helyet. Nagyon várom a dolgot, szeritnem ritka izgalmas, persze előről kell kezdeni egy kicsit a szakmai részt, pont mikor nyugisabb lett volna már, de ez kihívás és főleg tényleg érdekes is. Ha nagyon nem jön be még visszamehetek sebészkedni, őgy is kell némi intenzíves tapasztalat, pl. a képződéshez. A kórház amúgy hatalmas nagy, az eljese mint egy bevásárlóközpont, postával, spar-ral, sőr még Starbucks is van. Tekintve, hogy egyetemi klinika kutatnak is rendesen, meg is lett villantva, hogy nekiállhatok a PhD-mnak.

Most van pár hónapom elintézni a rettentő mennyiségű adminisztratív feladatot, 3 országban. És amekkora kis mocskok mehetek nyelvvizsgázni, mert még nem voltam elégszer. De 3 év német nyelvű orvoskodás után tekintenek el tőle, nekem meg kettő van. Csodás. Mindenesetre már kp. veterán vagyok, mind nyelvvizsgázásból, mind adminiszrációs vackokból, szóval ezen nem múlik. Életemben először fel is mondtam ma. Már vettem egy könyvet is az amazonról, 3 nap alatt megjött, olvasom ezerrel, hiszen azt mondták kb. két hónapom lesz megtáltosodni és utána húzhatok egyedül altatni... Szép lesz.

Vajon most le kéne cserélni a hátteret!?